Marco Rossi 2018. június 19-ei kinevezését vegyes érzelmekkel fogadtam. Na nem azért, mert nem tartom felkészült szakembernek, vagy ne ismerném el eredményeit a Budapest Honvéd vezetőedzőjeként, csupán azért, mert várva várom, hogy hazánk végre újra felfedezze labdarúgó kultúráját, és újraéledjen modernizált formában a Duna-menti iskola. Ebbe a naiv vágyba nehezen illett bele a "védekezz és kontrázz" olasz futballstílus, melyet a talján mestertől tapasztaltam, azonban megértem, hogy a magyar labdarúgásnak jelen helyzetében eredményekre van szüksége. Ugyanakkor, - ahogy azt az általam nagyra tartott Ferenczi Attila véli - az eredményhordozó a stílus, ami viszont jelenleg távol áll, az amúgy "kihalasztott" magyar filozófiától.

Mielőtt a közepébe vágok, szeretnék néhány fogalmat tisztázni. Hála az elmúlt évtizedek "szakkommentátori" tevékenységének összecsúsztak olyan kifejezések, mint a taktika, hadrend/formáció és stílus. Gyakran lehetett hallani, hogy X csapat most más stílusban lép pályára, mert most nem 4-4-2-ben, hanem 4-2-3-1-ben fog játszani vagy megszületett a "taktikai hadrend" fogalma. Nos válasszuk hát szét ezeket:

Stílus: A stílus a filozófia, eszmerendszer képi és tartalmi megjelenése a pályán. Megmutatja azt, AHOGYAN gondolkodom a futballról. A stílus olyan szervező elv, amely áthatja a futball alrendszereit (edzőképzés, játékoskiválasztás). A stílus egy alapkő, amire a váradat építheted, egy ragasztóanyag, ami összetartja az egyes elemeket, és ha baj van, ez az a bizonyos kályha, amihez vissza lehet térni.

Játékkoncepció: A stílus mentén megmutatja azt, AMIT gondolok a futballról. Lehet a koncepcióm a „védekezz és kontrázz”, lehet akár labdatartásra épülő támadókoncepció vagy pozíciós játék stb. Mindegyik lényege, hogy képviselje a STÍLUST.

Hadrend/formáció: A hadrend vagy formáció a játékosok egymáshoz viszonyított térbeli elhelyezkedése a pályán. Ha van már stílusom, van játékkoncepcióm, akkor ki tudom választani, hogy mely formáció szolgálja a leginkább az előző kettőt.

Taktika: A taktika a meghatározott formációban elhelyezkedő játékosok szerepeinek leosztását jelenti. Megmutatja, hogy kinek mi a feladata, mi a játékosok egymáshoz és a rendszerhez való viszonya a rendszer egészét tekintve. 

Most, hogy a fogalmak tiszták, nézzük meg közelebbről a bejegyzés témáját a 3-5-2-őt.

A 3-5-2  nemzetközi evolúciója

Ahhoz, hogy a Rossi-féle 3-5-2-őt megértsük, érdemes visszatekinteni a formáció fejlődésére nemzetközi kitekintésben is. A világ futballját témánk formációja az 1982-es világbajnokság után kezdte eluralni. Az 1983-ban kinevezett argetin szövetségi kapitány, Carlos Bilardo nevéhez fűződik az újítás, amikor is ezzel akart több területet nyerni Diego Maradonanak, aki a két csatár mögött kicsit visszább helyezkedett, irányítóként. A selección 1986-os diadala tovább erősítette az újítás legitimációját, amely szépen elterjedt Németországban is (söprögetővel), de ami témánk szempontjából leginkább fontos, Olaszországban is. Persze nem mindenki üdvözölte a trendet. Johan Cruyff egyenesen a futball halálának nevezte a folyamatot, melyben a klasszikus  szélsők eltűnnek és szárnyvédőkké alakulnak.

1. ábra: Bilardo válogatottja 1982-ben

"Európa csizmájában" kialakult az 1970-es évekre az úgynevezett zona mista (mn. Gioco all'italiana), mely a catenaccio továbbfejlődése révén jött létre, és ötvözte a területvédekezést az emberfogással. Az olaszok ehhez a filozófiához kerestek olyan felállási formát, amelyben leginkább ki tud bontakozni stílusuk. És itt jön képbe a 3-5-2. Ez a rendszer olyan játékosokat követelt meg, akik egyszerre védekeznek és támadnak. Napjainkban is láthatjuk,  hatékonyan csak olyan univerzális karakterű játékosokkal működik, akik a játék ezen két dimenziójában egyszerre tudnak jól funkcionálni. A formáció kulcsposztjai: a szárnyvédő (terzino fluidicante), a box-to-box (mezzala) középpályás vagy az összjátékban is kiemelkedő középső védők és a játékmester (regista, traquertista)  A rendszer reneszánszát éli napjainkban, mely nagyban köszönhető - többek közt - Antonio Conte munkásságának a Juventus, squadra azzura és napjainkban az Inter padján. Marco Rossi tehát egy régre nyúló, ám napjainkra megreformált, modern futballtrendet követve játszatja Hazánk csapatát. Nézzük, hogy is néz ki ez a gyakorlatban.

A magyarok 3-5-2-je

Bár válogatottunk igazán a 2020-as évben kezdte alkalmazni a háromvédős rendszert, azonban ennek csírái már Rossi kezdeti meccsein is jelen voltak (2018.09.08. Finnország-Magyarország 1-0, 2018.10.15. Észtország-Magyarország 3-3). Kezdetben az olasz szövetségi kapitány egyszerre alkalmazta a 4-2-3-1-et és a 3-5-2-őt., míg a '19-es évünket döntően a 4-2-3-1 uralta, 2020-ra szép lassan átváltott a Csapat a 3-5-2-re. Ez a konzekvens kiállás utóbbi formáció mellett stabilitást hozott játékunkba. Történt mindez úgy, hogy nemcsak a felállás változott, de fiatalításba is kezdett a talján mester. A korábban említett kulcsposztokon, mint például a védelem, olyan fiatalok kezdték szárnyukat bontogatni, mint Szalai Attila, Kecskés Ákos. Tovább erősítette a védelmet Willy Orbán beválogatása, Baráth Botond beépülése. Ezzel ellentétesen Kádár Tamás szép lassan kiszorult a keretből (gyaníthatóan személyes ellentétek okán is).

A szárnyvédők posztján nagy rotációt tapasztalhatunk. Üde színfolt számomra Botka helytállása válogatott szinten is, emellett Fiola is kiválóan megoldotta feladatát (mint ahogy jobboldali belső védőként is), bár előrejátéka hagy némi kívánni valót maga után. Említhető itt Bese Barnabás is és természetesen a legújabb "üdvöske" Loic Nego is. A baloldali szárnyvédő szerepét Holender Filip töltötte be a legtöbb alkalommal. Megmondom őszintén, én őt idegennek érzem ezen a poszton, mintha kényszermegoldásként nyúlna hozzá Rossi, bár megjegyzem, hogy egy 3-4-3-as hadrendre történő átszerveződés során fontos szerep juhtat neki, akár meccs közben is. Jobb lábasként a bal oldalon játszik, ami alapvetően nem lenne gond, ha tükörszélsőt játszana, azonban szárnyvédőként mélyen lép be a támadások építésébe, így az egy-egy elleni szituációkban ennek a tükörpozíciónak az előnye nem domborodik ki. Ezen a poszton még szóba jött Hangya Szilveszter, aki nagy ígéretként lett beharangozva a Vasasban, azonban a Vidiben mintha megakadt volna a fejlődése.

Szintén kulcsposzt a játékszervező pozíciója, melyet a magyar válogatott legkiemelkedőbb egyénisége Szoboszlai Dominik tölt be. Itt meg is állnék egy pillanatra. Ő az a csibész, vagány, magabiztos karakter, aki megtestesíti a magyar futballista ideális karakterét. Technikailag tökéletesen képzett, passzjátéka és rúgótechnikája kiemelkedő. Több Szoboszlait a válogatottba! :). Szóval Dominik a csapat fantasistaja, a játékmester, aki megadja a játékunk ritmusát. Nem mellesleg szellemi vezérévé is vált a Csapatnak, alig 20! évesen. 

A 3-5-2  látszólag választ ad az 1 csatár vs. 2 csatár kérdésére a nemzeti Csapatban. Már Dárdai Pál kapitánysága idején folyamatos vita folyt arról, hogy 1 v 2 csatárral álljunk fel. Azért mondom, hogy látszólag, mert egy csapat nem attól lesz támadó vagy védekező, hogy hány csatárral áll fel. Lehet védekező felfogású 2 centerrel és lehet támadó egy ékkel. Döntő ebben a kérdésben a stílus és a játékkoncepció. Labdatartásra épülő támadókoncepciót pl. lehet 4-3-3-ban és 4-2-31-ben is. A formáció csak "kiszolgálja" az adott stílust, játékelgondolást. Nikolics például hosszú idő után vissza tudott kerülni a válogatottba, és Sallai hiányzása esetén támogatni tudja Szalai centerjátékát.  

2. ábra: A magyarok 3-5-2-es hadrendje az Izland elleni Eb pótselejtezőn

A 3-5-2 előnyei:

 A rendszer talán leglényegesebb előnye a flexibilitás és a variálhatóság. A két szárnyvédő vertikális tengelyen történő előretolásával és visszavonásával könnyen válthat a csapat védekezőbb/támadóbb játékra. A felállás megengedi, hogy egy vagy két játékszervező fusson fel a pályára, mint ahogy ez megtörtént a Szerbia elleni hazai Nemzetek Ligája mérkőzésen, ahol Szoboszlai mellett Kalmár volt a másik karmester. 

A hadrend további előnye, hogy szinte játékba hívja a két szélső belső védőt, akik láthatóan egyre többször vesznek részt a játék mélységből történő szervezésében és segítik a labdakihozatalt. A védők mélységi beindulása arra készteti az ellenfelet, hogy kilépjenek a meginduló centerre, aki ezután akár csellel, akár passzal tovább tudja játszani a labdát. A lényeg, hogy kimozgat egy vagy több játékost a védekező csapatból, megbontva annak rendezettségét.

Nem érdemes elmenni amellett a tény mellett, sem, hogy a 3-5-2 létszámfölényt biztosít a pálya középső részén

A 3-5-2 könnyen transzformálható 3-4-3-á, ahol a két irányító kihúzódik a pálya széleire, növelve ezzel a csapat játékának szélességét. Az álakaulás könnyen megoldható egy kompakt 4-4-2-re is ahol a két szárnyvédő visszahúzódik a jobb bekk/bal bekk pozícióba, míg egy középső védőt feljebb kerül a középpályára (személycserével vagy akár anélkül), míg a belső középpályások a centrum két szélét biztosítják (3. ábra). A középpályások itt természetesen már az edző fantáziája és meccstaktikája szerint helyezkedhetnek el( pl. rombusz - Solksjaer MU-ja több alkalommal). 

3. ábra: Átalakulás 3-5-2-ről 4-4-2-re

Favre Dortmundja például váltogatta a 3-5-2-őt és a 4-2-3-1-et (és a 4-3-3-at) az ellenfelek függvényében, akárcsak válogatottunk, tehát átjárás eközött a két formáció között is megoldható. Fontos kiemelnem, hogy az általam felrajzolt szerkezeti változtatások 4. ábra) csak egy! lehetséges opciót vázolnak fel, nem kizárólagos megoldást! Természetesen a gyakorlatban nem belső középpályás (Dahoud, Delaney húzódik ki a szélekre).

 4. ábra:transzformáció 4-2-3-1-re

A szisztéma hátrányai:

A formáció legnagyobb gyengesége a kontratámadásokkal szembeni sérülékenység. Különösen a klasszikus szélsőkkel játszó csapatok előtt áll a nyilvánvaló lehetőség: be lehet futni a szárnyvédők mögött területeket (5. ábra). Amennyiben sikerül bejátszani az említett free spaceket, a szélső középső védőnket relatíve nagy utat kell megtenniük a kersztezéshez. 

 5. ábra: Szárnyvédők mögötti szabad területek

További hátrány a fentebb említett univerzalitás igénye, melyet a játékosok felé követel meg a szisztéma, mely beszűkíti a játékoskiválasztási mozgásterét. Éppen azért gondos játékoskiválasztást igényel, főként a kulcsposztokon. 

Epilógus

Marcos Rossi munkája 2020. novemberére nyilvánvaló eredményeket gyümölcsözött. Kijutottunk az Európa Bajnokságra, feljutottunk az A divízióba a Nemzetek ligájába, összeállt egy masszív, megbízható Csapat. Modern európai trendeket követve játsszuk a 3-5-2-őt és a 4-2-3-1-et. Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. Vagy mégis? Merre jutottunk előre? Jó irány-e valójában, amelyen indultunk? Ezek a kérdések merülnek fel bennem a válogatott sikere kapcsán. Vajon hosszú távon szolgálja-e a magyar futballkultúra újjéledését egy olaszos, pragmatikus és eredményorientál "védekezz és kontrázz" játékkoncepciót remekül kiszolgáló 3-5-2? Milyen állomás ez identitásunk újrafelismerésének folyamatában. Arról, hogy mit is gondolok erről bővebben, egy másik blogbejegyzésem témája lesz.

Tarts velem akkor is, légy tagja a Kezdő11-nek.

 Felhasznált irodalom:

Jonathan Wilson: Futball-forradalmak, A foci története és taktikai fejlődése az angliai kezdetektől a 2014-es brazíliai vb-ig

https://www.mlssoccer.com/post/2016/11/02/armchair-analyst-3-5-2-back-kinda-heres-how-it-works-qa

 https://www.coachbetter.com/new-posts/soccer-experts-why-the-3-5-2-is-the-formation-of-the-future/

https://www.dirtysouthsoccer.com/2018/3/16/17126522/a-brief-history-of-the-3-5-2